Miért csökken a munkanélküliség, de marad magas az inaktivitás?

Számos térségben megfigyelhető jelenség, hogy miközben a munkanélküliségi ráta javul, az inaktív népesség aránya nem csökken hasonló ütemben. Ez a látszólagos ellentmondás a két kategória eltérő szerkezetéből és dinamikájából fakad.

A munkanélküliek olyan személyek, akik aktívan keresnek munkát és rendelkezésre állnak a munkavállalásra. Ők jellemzően közelebb állnak a munkaerőpiachoz: rendelkeznek friss munkatapasztalattal, mobilitással, vagy legalábbis motivációval. A gazdasági konjunktúra elsőként ezt a csoportot szívja fel.

Az inaktív népesség ezzel szemben nagy arányban tartalmaz olyan személyeket, akik strukturális akadályokkal küzdenek. Ide tartoznak a gondozási feladatokat ellátók, a megváltozott munkaképességűek, az alacsony végzettségűek, valamint azok, akik hosszabb ideje nem dolgoztak, és elvesztették kapcsolatukat a munka világával.

A foglalkoztatás bővülése tehát szelektív hatású. Elsősorban azokat integrálja, akik már eleve közelebb állnak a foglalkoztathatósághoz. Az inaktívak között maradók összetétele így fokozatosan eltolódik a nehezebben mobilizálható csoportok felé.

Ez a folyamat szakpolitikai szempontból minőségi váltást igényel. A klasszikus állásközvetítés vagy bértámogatás önmagában nem elegendő. Az inaktivitás csökkentése érdekében szükség van az aktív korú, munkaerőpiacról hosszú távon kiesett személyek foglalkoztatási, illetve önfoglalkoztatási esélyeit növelő, célzott programok megvalósítására.

A jelenség rámutat arra is, hogy a munkaerőpiaci mutatók javulása nem feltétlenül jelenti a társadalmi integráció általános javulását. Az inaktivitás fennmaradása a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődésének jele lehet.